Xboxklub.Hu Karácsonyi Adományozás 2010
Sziasztok.
Nos, örömmel mondhatom, idén is lesz
XboxKlub.Hu Karácsonyi Adományozás.
Tehát, ismételten adunk a hagyományunkra, megszervezzük és lebonyolítjuk.
Mit is jelent ez (csak az új felhasználóink kedvéért)?!
Azt, hogy az Xboxklub eddig több alkalommal is kiválasztott egy intézményt az országban, ahol olyan gyerekek vannak, akik valamilyen formában a karácsonyt, mint fogalmat másként kell ünnepeljék, mint mi, átlagos emberek.
Olyan gyerekek, akik gyermekotthonokban, vagy kórházban kénytelenek ünnepelni ezt a szép ünnepet.
A tavalyi adományozásról ITT és ITT lehet bővebben olvasni.
Úgy döntöttem saját hatáskörben, hogy idén úgy intézem, hogy a tavalyi megajándékozott ajánljon nekünk olyan intézményt, ahol olyan gyerekek vannak, akiknek a karácsony szülök vagy család nélkül telik el, mert a sors úgy hozta számukra.
Az ajánlót a Monosbéli Gyermekotthontól kaptuk, és az ez évi kiválasztottunk a Balatonboglári Gyermekotthon lett, őket szeretnénk, fogjuk támogatni.
A részletekért kattints a TOVÁBB linkre.
Az alábbi dolgokat szeretnénk tisztázni, konkretizálni:
Az otthonban az alábbi kormegoszlással számolunk:
Bölcsődés korú: 2 fő
Óvodáskorú: 6 fő
Kisiskolás : 18 fő
Felső-tagozatos: 19 fő
Középiskolás: 16 fő
Főiskolás: 1 fő
Ami nagyon-nagyon fontos, hogy legkésőbb December 10-ig tudjuk fogadni mind a pénzbeni-, mind pedig a tárgyi jellegű ajándékokat, felajánlásokat!
Aki utána küldi, az visszakapja, akármit is küldött.
NE FELEDJÉTEK!!! Az 1 Ft is adomány, a 100 is és az 1000 is, nem az a lényeg, mennyit adsz, hanem hogy adsz. Nincs miért szégyelnie magát annak, aki ad. Bármennyi legyen is az.
Terv szerint a fő adomány egy Xbox 360 Slim Pack. Ahogyan tavaly is, idén is ez az elsődleges cél.
Ha kijön a pénzből, egyéb kiegészítőket is szeretnénk adni, úgy is mint DVD távirányító (a nevelők kényelme miatt), HDD (XGb), illetve +1 vagy több vezeték nélküli Joy-t. Ha szerencsénk van, és kiindulhatunk abból, ahogyan tavaly zajlott, egy TV is kerülne a pakkba, de ez még egyeztetésre vár.
Xbox/Xbox 360 játékok/DVD filmek, mesefilmek:
- kifejezetten kérem, hogy ne vérengzőset küldjetek, ne feledjük, kisiskolásokat szeretnénk támogatni, ezért sport, szimulátor, 0 vér játékokat várunk elsősorban. Ha nem tudsz olyat küldeni, igyekszünk segíteni, hogy elcserélhesd másra, illetve ha más nincs, becseréljük mesefilmekre.
- mesefilm: szintén a gyermekeknek megfelelőeket várjuk
- egyéb film: ugyanúgy a gyermekeknek megfelelőeket várjuk (ifjúsági, nem véres kalandfilmeket a nagyobbak már talán nézhetnek.). Zenés, táncos, tanító, ismeretterjesztő és természetfilmeket is szívesen látunk.
- NE KÜLDJ SEMMIBŐL MÁSOLTAT! Nem ajándékozunk másolt játékot, filmet, audio cd-t.
Fentieken kívül is várunk:
- gyerekruhákat, főleg piciknek, azaz ovis, vagy annál fiatalabb korúaknak, de iskolás koruaknak is várunk ruhákat (lásd kormegoszlás fentebb)
- gyerekeknek való játékokat, társasjátékot (hiánytalant!), plüssöket, legot, matchboxot, sporteszközöket, bringát vagy bringákat, mindent, tehát minden olyan játékot, ami egy kisiskolás is élvez.
Élelmiszert se nem tudjuk tárolni, ráadásul engedélyhez kötött, azt nem kérünk.
Minden küldeménynél fontos, hogy olyan állapotban legyen, amit saját magad is szívesen használnál, illetve viselnél.
Továbbá: keresünk olyan lelkes fiatal, XBox 360-hoz, gyerekekhez, felnőttekhez egyaránt türelmes embert Balatonboglár közelében (nagykorút), aki ha valami segítség kell az otthonban az Xbox 360 kapcsán, tud segíteni.
A pénzbeni támogatást ide kérjük átutalni, megjegyzésbe az itt használt usernevet kérjük, amennyiben nem XboxKlub felhasználó vagy, de támogatod az ügyet, akkor a megjegyzés rovatban a "xboxklub adományozás" szerepeljen!
(ha kötelező megadni még 8 számjegyet, akkor 8 db 0 kell)
A csomagokat, egyéb tárgyi küldeményeket AJÁNLOTTAN(!!!) az alábbi címre várjuk.
A címzésnél fontos a cégnév feltüntetése is!
Minden ezzel kapcsolatos kérdést, véleményt, javaslatot a következő fórumban tudtok feltenni:
KATTIDE
A gyermekotthonba az adományok december 16-17-e körül fognak kikerülni, akkor ott be is üzemeljük.
Simi jóvoltából indult egy "aukció" is, ahol is egy JTAG-es Xbox 360 kerül a kalapács alá, melynek bevételét Simi a támogatásra ajánlotta fel (ha nem tudod mi az, érdeklődj a JTAG-es fórumban). ELKELT!
Creative69 jóvoltából is van egy aukció, ahol PS-JB paneleket lehet venni, bővebben IDE KATTINTVA.
További akció egy PS2 gépre, melyet szintén megvesztek reményeink szerint. ELKELT!
Iceakos jóvoltából is megy egy nyereményjáték a LIVEKODOK.COM oldalon.
Bővebben a fenti linken.
Csak a valóban beérkezettt pénzösszeg vagy tárgyi támogatás után írjuk ki a támogatók nevét, kivéve, ha a támogató külön kéri, hogy ne jelenítsük meg őt a listán.Továbbá ne feledjétek, mi is dolgozó, tanuló, családos emberek vagyunk, nem tudunk egész nap az xboxklub lapjai előtt ülni
Tehát frissülés lesz, napi szinten, de hogy reggel vagy este, az aznap derül ki ![]()
Köszönöm mindenkinek a részvétel és a segítséget előre is!!!
Üdv: Az Xboxklub.hu csapata
|
Simi
|
2010, október 24 - 08:02
|
![]() Moderátorok Skill: ##### Hozzászólások: 670 Csatlakozott: 2008-10-23 |
Kiraktam a hirdetést, légyszi dobjátok majd be a hírbe ha lehet. |
Válasz erre: sidocious, 2010, október 23 - 20:42 | |
|
sidocious
|
2010, október 23 - 20:42
|
![]() Főadmin Skill: ##### Hozzászólások: 5777 Csatlakozott: 2006-06-12 |
amennyit megengedhetsz, mindennek örülünk ___________________________ |
Válasz erre: korni, 2010, október 23 - 20:36 | |
|
korni
|
2010, október 23 - 20:36
|
![]() Adminok Skill: ##### Hozzászólások: 1422 Csatlakozott: 2009-07-12 |
Bocsi, de csak a főoldalon lévő hírt olvastam. :$ |
|
sidocious
|
2010, október 23 - 17:32
|
![]() Főadmin Skill: ##### Hozzászólások: 5777 Csatlakozott: 2006-06-12 |
korni, ha végig olvasod... ___________________________ |
Válasz erre: korni, 2010, október 23 - 16:49 | |
|
gamer27
|
2010, október 23 - 17:32
|
|
Hozzászólások: 28 Csatlakozott: 2009-12-01 |
Közösségi maki portálra feltettem a topicot ha nem gond egy két jó pár régi motoros játék örült akad az ismerősök között.Hát ha beszállnak a célra.Viszont egy kérdés még maradt a másik topicba.Majd aki illetékes az ügyben választ várok rá mindenféle képen.Köszöntem. |
|
Simi
|
2010, október 23 - 17:19
|
![]() Moderátorok Skill: ##### Hozzászólások: 670 Csatlakozott: 2008-10-23 |
Természetesen lehet |
Válasz erre: korni, 2010, október 23 - 16:49 | |
|
korni
|
2010, október 23 - 16:49
|
![]() Adminok Skill: ##### Hozzászólások: 1422 Csatlakozott: 2009-07-12 |
Hova lehet adni pízt, ha lehet egyáltalán olyat is adni ? |
|
DaVeXHC
|
2010, október 23 - 15:16
|
|
Hozzászólások: 193 Skill: ## Csatlakozott: 2008-08-25 |
A héten összeáll a csomag és a pénz is megy majd jövőhét közepe felé |
|
Simi
|
2010, október 23 - 15:06
|
![]() Moderátorok Skill: ##### Hozzászólások: 670 Csatlakozott: 2008-10-23 |
Holnapra összedobom a hirdetést és akkor be lehet illeszteni. |
Válasz erre: sidocious, 2010, október 23 - 12:33 | |
|
sidocious
|
2010, október 23 - 12:33
|
![]() Főadmin Skill: ##### Hozzászólások: 5777 Csatlakozott: 2006-06-12 |
mert csak a janizás meg a jaszkari ___________________________ |
Válasz erre: Laja X, 2010, október 23 - 12:32 | |
|
Laja X
|
2010, október 23 - 12:32
|
![]() Adminok Skill: ##### Teszterek Forditok Hozzászólások: 5092 Csatlakozott: 2006-07-12 |
Nálam már gyűllik a kupac.. PSP, X360 okosítás Tolna Megyében Samurai Spirits! >:) |
Válasz erre: sidocious, 2010, október 23 - 11:46 | |
|
sidocious
|
2010, október 23 - 11:54
|
![]() Főadmin Skill: ##### Hozzászólások: 5777 Csatlakozott: 2006-06-12 |
köszönjük ___________________________ |
Válasz erre: iceakos, 2010, október 23 - 11:51 | |
|
iceakos
|
2010, október 23 - 11:51
|
|
Hozzászólások: 9 Csatlakozott: 2008-08-09 |
Hello. Természetesen idén is kirakom én is az oldalra + be is szállok az adományozók közé. Hogy mivel és milyen formába,azt még megbeszéljük, kigondolom. üdv:Ice |
|
sidocious
|
2010, október 23 - 11:46
|
![]() Főadmin Skill: ##### Hozzászólások: 5777 Csatlakozott: 2006-06-12 |
tavaly reklámmal támogatott minket a residentevil.hu és a my360.hu, aki tud hozzájuk kontaktot, vagy szóljon nekik legyen kedves, vagy adja meg nekem PÜ-ben ___________________________ |







Hozzászólások: 5017
Csatlakozott: 2006-06-11
Ha van kontaktod az xbox.hu/VIG Bloghoz, akkor lesz a residentevil.hu-hoz is
http://xbox.hu/blog/xbox360-vig-team/
___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél