Karácsonyi Támogatás

Sziasztok,

Mivel a szavazás, melyre meglepően sokan szavaztatok és szerencsére igen jó eredményekkel bír, illetve a mai napon Balival együtt a Madarász utcai Gyermekkórházzal megtörtént az egyeztetésünk, örömmel jelenthetem, hogy a Ti jóvoltatokból a gyerekek idén Karácsony Estéjén már játszhatnak Smiling

Az alábbi dolgokat szeretném tisztázni, konkretizálni:

Ami nagyon fontos, hogy legkésőbb December 17-ig tudjuk fogadni mind a pénzeket, mind az ajándékokat!.
Aki utána küldi, az visszakapja, akármit is küldött
. Smiling

- Az alapterv szerint egy Arcade Pack-ot veszünk, de...

- Ha kijön a pénzből, egyéb kiegészítőket is szeretnénk adni, úgy is mint DVD távirányító (a növérkéknek a kényelme miatt), HDD (20Gb), illetve +1 vezeték nélküli Joy-t.

- A kórházba a pakk, ami összegyűlt a jóvoltatokból, vagy december 23-án, vagy 24-én este fog kikerülni, akkor ott be is üzemeljük. (ez még egyeztetés alatt)

- Az Xbox 360 a kórház játszóházába kerül, sajnos az onkológián csak kevesek vannak, akik járóképesek, és ott szobánként vannak TV-k, tehát a játszóházban lesz a legjobb helye.

- Négy különböző támogatót fogunk feltüntetni azon az Adományozó Levél-en, melyet elkészítünk:

  1. Platina fokozatú (aki 1000 Ft-nál többel támogatta az ügyet)
  2. Arany fokozatú (aki 1000 Ft-al támogatta az ügyet)
  3. Ezüst fokozatú (aki 500 Ft-al támogatta az ügyet)
  4. Bronz fokozatú (aki 100 Ft-al támogatta az ügyet)
  5. Aki tárgyi támogatást ad, az az adott darabszámtól függően kapja meg a fokozatát. Aki 1000 Ft és tárgyi ajándékot is ad, az Platina fokozat.

- A támogatók nevét itt az oldalon is feltüntetjük! Mindenki kívánsága szerint kerül fel az adományozó levélre, Azaz Jóska Pista, avagy Kampocious becenévvel Smiling (nehogy mindenki ezt kérje Laughing out loud.

- Csak a valóban beérkezettt pénzösszeg vagy tárgyi támogatás után írjuk ki a támogatók nevét, kivéve, ha a támogató külön kéri, hogy ne jelenítsük meg őt a listán.

- Az akció végén, a kórház igazolni fogja annak valóságát Smiling

Több dolog nem jut eszembe...

Köszönöm mindenkinek a részvétel és a segítséget előre is!!!.

Üdv: SiD & Bali & Co (XboxKlub.Hu).

 

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Rallyeman képe
Hozzászólások: 44
Csatlakozott: 2008-04-24

Sid!
Amit PÜ-ben beszéltünk...
Jövőre előbb kell kezdeni a dolgot, és a lehetőségeket kihasználjuk!!!
Valamit kiagyalunk addigra, hogy pikkpakk legyen a dolog!!Laughing out loud

Rallyeman képe
Hozzászólások: 44
Csatlakozott: 2008-04-24

Csak gratulálni tudok Mindenkinek aki adott a dologba valamit!!Laughing out loud:D
Szép dolog!
És Áldott Karácsonyt Mindenkinek!!

Hozzászólások: 9
Csatlakozott: 2008-10-21

wooow!

Elég erőteljesen túllépte a 100.000-et Surprised Laughing out loud Nade nem baj az!
Had örüljenek csak a lúrkók! Smiling
Előre is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok mindenkinek!

Sziasztok!

silent képe
Hozzászólások: 684
Csatlakozott: 2007-11-09
Skill: ###

Azt hittem kerek marad Surprised Laughing out loud

Válasz erre: sidocious, 2008, december 18 - 10:20
sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

meg Smiling kiírva Eye-wink

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

Válasz erre: bali, 2008, december 18 - 09:58
bali képe
Főadmin
Hozzászólások: 4958
Csatlakozott: 2006-06-11
Skill: #####

szerintem a beletett 1000-esre gondolt, azt megtaláltad?

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Válasz erre: sidocious, 2008, december 17 - 20:13
sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

olvass jobban Eye-wink

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

Válasz erre: Ozzz, 2008, december 17 - 20:11
Ozzz képe
Hozzászólások: 18
Csatlakozott: 2007-03-07

Nem látom a nevem a támogatók listáján Sad ugye nem felejtettetek el? Smiling

Jó látni, hogy összejött kerek 100 ezer. Majd azért pár képet ejtsetek meg az átadásról.
További szép estét!

The Most powerful console of the past generation is hungry for games.

bali képe
Főadmin
Hozzászólások: 4958
Csatlakozott: 2006-06-11
Skill: #####

igen, azaz majdnem, de erről majd bővebben holnap Smiling

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Válasz erre: silent, 2008, december 17 - 18:00
silent képe
Hozzászólások: 684
Csatlakozott: 2007-11-09
Skill: ###

Vége?
Le van zárva? Laughing out loud

Válasz erre: bali, 2008, december 17 - 17:40
bali képe
Főadmin
Hozzászólások: 4958
Csatlakozott: 2006-06-11
Skill: #####

meg lett még az Smiling
és így valóban kerek lett!!!

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Válasz erre: Laja X, 2008, december 17 - 15:04
Laja X képe
Adminok
Teszterek
Forditok

Hozzászólások: 4897
Csatlakozott: 2006-07-12
Skill: #####

Szerintem ez már felejtős.
Ha jól sejtem főadminunk szándékait, ma lezárja a gyűjtést.Smiling
_________________________________
A szamuráj lét egyszerű:Szolgálj hogy tiszteljenek,és tisztelj hogy szolgáljanak!
---------------------------------
PSP downgrade&upgrade minden típusú és alaplapú géphez.

Válasz erre: Joke, 2008, december 17 - 12:49
Joke képe
Hozzászólások: 389
Csatlakozott: 2007-10-19
Skill: ###

Hú gyerek, máig lehet utalni? Elfelejtettem. Viszont otp-s vagyok, ezért akkor ma még elvileg odaér. Csak nem találom a bankszámlaszámot. Megtudná valaki mondani? Meg h kinek a nevére?

Kipótlom az összeget, hogy szép kerek szám legyen.

sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

na azt nem néztem Smiling

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

Válasz erre: Ozzz, 2008, december 16 - 18:47
Ozzz képe
Hozzászólások: 18
Csatlakozott: 2007-03-07

Igen már látom is a listában, de amìg el nem felejtem szòlok, hogy a kézikönyvben lapul egy ezer forintos is, nem tudom megtaláltad-e, illetve a borìtékra a polgári nevemet ìrtam ugye de nyugodtan Ozzz-ként ìrjátok! Smiling
Jah és előre is Boldog Karácsony!

The Most powerful console of the past generation is hungry for games.

Válasz erre: sidocious, 2008, december 16 - 14:00
AsWa képe
Hozzászólások: 798
Csatlakozott: 2007-12-20
Skill: #####

Ha nem lesz meg kipótolom Laughing out loud

Válasz erre: silent, 2008, december 16 - 14:21
silent képe
Hozzászólások: 684
Csatlakozott: 2007-11-09
Skill: ###

Jólenne ha meglenne a 100-as Smiling

sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

most jött meg, a délutánival lehozta a kézbesítősrác Smiling

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

Válasz erre: Ozzz, 2008, december 16 - 11:09
AsWa képe
Hozzászólások: 798
Csatlakozott: 2007-12-20
Skill: #####

Ma útra kell a 2játék idő garantálva. Holnap a kezedbe kell, hogy kapd mert premiummal fog menni. Sajnos már most látom, hogy betegségemből kifolyólag az xklubos előlapot nem tudom időben elkészíttetni. Nem tudtam vele foglalkozni. Sajnálom Sad

Válasz erre: sidocious, 2008, december 16 - 13:08
sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

az legyen a legkevesebb Smiling

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

Válasz erre: AsWa, 2008, december 16 - 13:41
sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

Szia, Még nem, de nem jelenti azt, hogy megfutamították.
Mivel a céghez külditek, 1-2 nappal később kapom meg, de legalább nem lopják el, mint az otthoni címemről...

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

Válasz erre: Ozzz, 2008, december 16 - 11:09
Ozzz képe
Hozzászólások: 18
Csatlakozott: 2007-03-07

Sziasztok!
Még pénteken adtam fel postán a Fifa 2007-et ajánlva a fenti címre, ezek szerint még nem érkezett be? Sad

The Most powerful console of the past generation is hungry for games.

bali képe
Főadmin
Hozzászólások: 4958
Csatlakozott: 2006-06-11
Skill: #####

dobd át nekem PÜ-ben, hogy milyen névről érkezik a pénz és mikor lett feladva

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Válasz erre: N0rby21, 2008, december 15 - 19:12
sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

Mond meg milyen polgári néven küldted, és akkor kívánságod szerint lesz feltüntetve Smiling

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

Válasz erre: N0rby21, 2008, december 15 - 19:12
N0rby21 képe
Hozzászólások: 1324
Csatlakozott: 2007-03-01
Skill: #####

Csá, na küldtem a pénzt, de elfelejtettem hozzá írni vmit is...500 HUF tudok vmit tenni? Laughing out loud

Válasz erre: sidocious, 2008, december 15 - 10:55
sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

már csak két nap van, kérek mindenkit, aki nem OTP-ből utal át, hogy még ma tegye meg legkésőbb az átutalását, illetve aki csomagot ad fel, az is a mai napon adja fel.
17-re így megérkeznek a cuccok, utána nem igazán lesz idő már foglalkozni mással.
Kérem vegyétek komolyan.
Aki eddig ígérte de nem küldte, azok jelezzenek, hogy akkor most küldik avagy sem.
Köszi!!!

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

silent képe
Hozzászólások: 684
Csatlakozott: 2007-11-09
Skill: ###

Laughing out loud

Válasz erre: sidocious, 2008, december 14 - 10:57
sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

hogy mi? Eye-wink na jó.... Smiling

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

Válasz erre: silent, 2008, december 14 - 09:57
silent képe
Hozzászólások: 684
Csatlakozott: 2007-11-09
Skill: ###

Na!
Erről beszéltem Eye-wink

Válasz erre: sidocious, 2008, december 14 - 00:14
sidocious képe
Főadmin
Hozzászólások: 5580
Csatlakozott: 2006-06-12
Skill: #####

ezt csak Ők tudják Smiling

__________________________________

...és akkor csak moddoltam és moddoltam bíró úr kérem...

Wii; Xbox Classic, PS2 okosítás

Válasz erre: Rallyeman, 2008, december 13 - 19:16

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.