Xbox Live Angry
Dreamelf tollából:
Az Xbox Live egykoron a legjobb dolog volt, amit kitalálhattak, manapság azonban már csak önmaga árnyéka...
Az új felhasználói feltételeknek “hála” a több mint négy éve meglévő profilomat már egy hónapja nem tudom használni, mert a Microsoft kitalálta, hogy igazolnom kell, hogy valóban az én profilom-e. Sajnos ezt nem tudtam megtenni, mivel az igazoláshoz szükséges adatokat arra az email címemre küldte ki, amit soha nem is használtam másra, csak a Microsoft profilom létrehozására, így már a jelszavára sem emlékszem. Hiába a jelszó emlékeztető, a négy éve megadott biztonsági kérdést sem tudom.
Szerencsére a lehetőség adott, hogy módosítsuk az email címünket, viszont elégé macerás ez a procedúra. Az ember jobban jár, ha új fiókot hozz létre, persze csak ha nem számít az elveszett profil és az azzal megszerzett cuccok, hiszen azok így a kukában végzik. Én nagyon bánnám, ezért szeretném megtartani, mivel mint említettem már négy éve szolgál engem. Ezalatt az idő alatt számos játékkal játszottam, amiknek a kipörgetése nem kevés időmbe és fáradtságomba telt, a mentéseimről és az achijamról nem is beszélve, szóval ragaszkodom hozzá.

Teljes cikk: DemonicPlayer.Hu
|
Laja X
|
2013, január 22 - 10:30
|
![]() Adminok Skill: ##### Teszterek Forditok Hozzászólások: 5785 Csatlakozott: 2006-07-12 |
Nálam ez még szebb... _____________________________________________________ X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Samurai Spirits! >:) |
Válasz erre: sidocious, 2013, január 21 - 15:27 | |
|
sidocious
|
2013, január 21 - 15:27
|
![]() Főadmin Skill: ##### Hozzászólások: 6307 Csatlakozott: 2006-06-12 |
Jókat vigyorogtam a történeten, vajon hányan leszünk, vagyunk, voltunk így ezzel... ___________________________ |




Csatlakozott: 2007-02-13
Nekem a jó öreg citromailes címem volt megadva. pár napon múlott, hogy nem törölték mert olyan régóta nem léptem be.na akkor mit csináltam volna. azt hiszem megváltoztattam, de jó lesz ha lecsekkolom.
------------------------------------------------
"Tisztelem a másikat, ha van mit tisztelni benne"