Xbox 360 „Slim" - Tényleg készül?

Pletykák szerint egy újratervezett Xbox 360 van készülőben

Eddig főként a Sony foglalkozott azzal, hogy folyamatosan vékonyítva konzolját olcsóbban tudjon energiatakarékosabb Playstationöket gyártani. Ennek az elhatározásnak köszönhetjük a PS2 Slim és PS3 Slim konzolokat, s most úgy tűnik, hogy a Microsoft is előáll saját Xbox 360 „Slim" modelljével.

Forrás/teljes cikk: GameStar.Hu

Kössz: Leo58

Legyőzte az Xbox a Wii-t

Rosszul sikerült 2010. második hónapja a játékiparnak, voltak azonban egyéni nyertesek: az Xbox 360 az élre tört, a PS3 harmadik lett, de sokat erősödött.

Az Xbox 360 legyőzte [1] februárban a Nintendo Wii-t az Egyesült Államokban az NPD piackutató szerint. Összességében azonban nem örülhet az iparág, aminek körülbelül 15 százalékos volt a visszaesése az előző év azonos időszakához képest.

Teljes cikk: Index.hu

Köszi mongi

A PS3 nyeri a konzolok versenyét?

Egy elemzőcég szerint a jelenlegi gépgeneráció életciklusának végére az utolsóból első lesz.

Bár az új generációs játékkonzolok harcában jelenleg magasan vezet a Nintendo Wii, egy elemzőcég szerint [1] messze még a háború vége. A Strategy Analytics szakértői – akik a San Franciscó-i Game Developers Conference (GDC) nyitónapjához igazították a jóslat közzétételét – azt mondják [2]: a kurrens gépek életciklusának végére a jelenleg a versenyben utolsó Sony fogja átvenni a vezetést.

Teljes cikk: Index.hu

Playstation Move

Idén ősszel érkezik a Sony mozgásérzékelős kontrollere, mely Wand, Sphere és Arc után végül a Playstation Move nevet kapta. Az Arc lett volna a befutó, de állítólag elutasították a Sony védjegyoltalmával kapcsolatos beadványát, így keresztelték át az utolsó pillanatban Move-ra a kütyüt.

A Move lényegében egy eszköz készlet, ugyanis az alap, világító LED gömbbel ellátott vezérlő mellé egy ún. sub kontroller is tartozik, mely a WiiMote nuncsaku vezérlőjéhez hasonlítható, s leginkább a precíz mozgásoknál fogjuk hasznát venni. A Move működtetéséhez egy Playstation Eye kamerára is szükségünk lesz ahhoz, hogy a PS3 pontosan bemérhesse a három tengelyes giroszkóppal, gyorsulásmérővel és mágneses erőtér szernzorral ellátott vezérlők pontos pozicióját.

Teljes cikk: Hardwired

PS3: 3D támogatás év közepén

A japán AV Watch szakmai oldalon közöltek alapján június 10-én érkezik a 3D támogatást magába foglaló firmware frissítés PS3-ra, feltéve, ha a Google Translate nem fordította félre a szájton megjelent hírt. Ugyanezen a napon debütál a 3D és WiFi támogatással megfejelt LED technológiás Sony LX900-as televízió is, amihez nem árt, ha hozzá tudjuk csatlakoztatni a 3D Blu Ray és 3D játék támogatással megfejelt konzolt.

Forrás: Hardwired

Változások a KonzolHQ-n, plussz PS3-as nyereményjáték(ok)!

Elérkezett az idő, amikor a KonzolHQ magára ölti új köntösét, kivillantja hófehérre csiszolt fogsorát és így kiállt: szevasztok, itt vagyok!

Már a tavalyi évben megígértük, de különböző okok miatt csak mostanra sikerült összehozni az új oldalt, amelyben sajnos nem tudtunk minden eltervezett változtatást elvégezni, éppen ezért a verziószám is csupán 1.5 lett.

Legfontosabb változás az oldal küllemét érinti, Zumics kolléga a már meglévő alapokra építkezve egy alaposan átgondolt, letisztult formát alkalmazott, amely reméljük mindenki tetszését elnyeri.
Visszatértünk a sokak által régóta hiányolt Achievementek magyarra fordításához, természetesen a Sony gépére kizárólagosan megjelenő játékok esetében nem hanyagoljuk el a trófeák fordítását sem. Az esetleges félrefordításokért előre is elnézéseteket kérjük, amennyiben észrevételetek van ezzel kapcsolatban, kérjük a fórum megfelelő részén jelezzétek a problémákat, amelyeket mi azonnal orvosolunk. A legfrisebb fordításokat mindig bal oldalon, közvetlenül a videótesztek alatt érhetitek el.

A fórum jelentős változáson esett át, mivel teljesen átláthatatlanná vált. Hirtelen ötlettől vezérelve az összes hozzászólást kukába dobtuk, tiszta lappal indul mindenki.
Végül megérkeztünk a leglényegesebb változáshoz, elkészült ugyanis első videótesztünk is, amely a néhány napja megjelent Battlefield: Bad Company 2-ről szól. Őszintén bevalljuk, első próbálkozásunk felfogható tanulópénznek is, akad benne még jócskán hiba, de ígérjük, hogy a jövő heti God of War 3 tesztünkből ezeket már igyekszünk kihagyni.

Bővebben: KonzolHQ

Playstation-mobilt készít a Sony

A Sony elkészíti az Apple iPad és az iTunes hasonmását. Amerikai lapértesülések szerint a japán cég mindent összeköt a népszerű Playtation játékaival.

Névtelen forrásokra hivatkozva azt írja a Wall Street Journal, hogy a Sony újabb frontokon próbálja letámadni amerikai riválisát, az Apple-t. A pletyka szerint a japán cég új hordozható eszközöket készít, például egy táblagépet, amely egyszerre lesz elektronikus könyvolvasó, játékkonzol és netbook. Ez a válasza az Apple iPadra.

Teljes cikk: Index.hu

Tekken 6 Első Országos Bajnokság (beszámoló)

A hétvégén került megrendezésre Kecskemét városában az 576 Kbyte szponzorálásában az első Tekken 6 Országos Bajnokság és mellette társrendezésben az Anime Meet című rendezvény.

Első Magyar Online Forza Motorsport Bajnokságot az XLink Kai-n

Néhány barátommal (xboxboy, Öcsi77) úgy gondoltuk, meg rendezünk az Első Magyar Online Forza Motorsport Bajnokságot az XLink Kai-n.

Első verseny hétvége: 2010. március 20.-21. szombat és vasárnap 16:00 órától.

A versenyeket mindig azokon a hétvégéken tartjuk, amikor nem lesz Forma1.

A Forza Motorsport megjelenése óta (2005. május 3.) sok idő telt el, így mindenkinek volt ideje meg ismerni, gyakorolni ezen a remek autó szimulátoron. (Nekem, lassan 500 órám van a játékban).

Díjakat sajnos nem tudunk fel ajánlani a résztvevőknek, de talán nem is a nyeremény a legfontosabb, hanem a játék élmény.

További részletek és jelentkezés a bajnokságra: EZEN a weboldalon.