Már 2012-ben megjelenik PlayStation 4?
sidocious, 2011, július 11 - 12:19 PlaystationA Digitimes információi szerint a Sony partnerei már a gyártást készítik elő.
A Sony korábban már megerősítette, hogy a PlayStation 4 fejlesztés alatt áll, de ennél többet nem hajlandóak beszélni róla. A Digitimes információi szerint a fejlesztések előrehaladott állapotban vannak, és a japán vállalat partnerei már a gyártósorokat készítik elő. Az új konzol a PlayStation 3-hoz hasonlóan a Foxconn és Pegatron gyáraiban készül majd, és várhatóan már 2011 végén megszületnek az első minták, a start pedig 2012-ben lehetséges.
A pletykák szerint a Sony olyan mozgásérzékelős technológiát szeretne, amilyen a Microsoft Kinect. Bár a PlayStation 3-hoz is létezik egy Move névre keresztelt megvalósítás, a kasszáknál a Kinect egyelőre sikeresebbnek mondható.
Teljes cikk: prohardver.hu
És még 1 új LiteOn drive verzió
sidocious, 2011, július 11 - 11:28 XboxAz új meghajtó most került a színre
- A furcsa, hogy más a HW és az FW verzió, de nagyon régi az MFR dátum.
- Az új driver-verzió: DG-16D5S
- Az új FW verzió: A445
- Az új Mt Chip verzió: MT1332E
- NINCS EPOXI!?
Köszönet Ed-nek a VGCREPAIRS-től az infoért, illetve köszönet a Team Xecuter-nek.
Forrás: Team-Xecuter
xKey riport a készítővel
Anonymous, 2011, július 3 - 16:08 Xbox"Míg izgatottan várjuk ennek a különleges eszköznek a megjelenését, alkalmam volt arra, hogy riportot készítsek az xKey (X360key) főfejlesztőjével. Ismétlésként itt egy levél az új látogatók számára: az előbb említett eszközzel lehetőségünk nyílik, hogy bármelyik X360-as játékot USB háttértárolóról futtassuk. Mindez ígéretesen hangzik. További információt a termék hivatalos oldalán találhattok: x360key.com
A múltban milyen eszközökön dolgozott az xKey csapata?
xKey, Wode, Wiikey, Drivekey, d2pro, xenoGC, Qoob, Crystal Chip, Aladdin XT/XenoFX modchip széria tagjai Xbox 1-re.
Mióta tart az xKey fejlesztése?
Kb. 6 hónapja.
Mindegyik Xbox 360-nal működni fog az xKey, beleértve a Slim gépeket is?
Igen, és az esetlegesen jövőben felbukkanó új olvasókhoz is támogatást fogunk nyújtani.
Hogyan kell beszerelni az xKey-t, könnyű beszerelni?
Nagyon egyszerű, igazi Plug 'n' Play a cumó! Ha ki tudod olvasni a meghajtód FW tartalmát, akkor az xKey beszerelése se okozhat gondot.
A PS3 és WII backup loaderek is kompatibilitási gondokkal küszködnek bizonyos játékok HDD-ről való futtatásánál. Mindezen problémák hátterében általában a szükséges FW verzió és a védelem áll. Hogy birkózik meg ezekkel az xKey?
Ez az a pont, aminél a meghajtó emuláció sajátos lesz, mert a konzol a saját olvasójának látja az eszközt, amibe egy valódi lemez lett behelyezve. Így nincs szükség további peccselésre vagy hekkelésre. „Minden úgy működik", mint normál esetben.
xKey-jel kapcsolatban, pontosan mihez kell az X360 olvasója?
Az eszköz két üzemmódban képes működni: emulation és passthru. Emulation módban az olvasó nem szükséges a működéshez, utóbbinál az olvasó úgy működik, mint általában.
Szükséges az olvasót flesselni bármilyen FW-vel, hogy együtt tudjon működni az xKey-jel?
Nem, éppen ellenkezőleg! A meghajtód eredeti Fw tartalmát kell kiolvasnod, hogy konfigurálni tudd az xKey-t. A jó hír az, hogy a konfigurálás ennyiből áll.
Összehasonlítva az iXtreme-mel, mennyire biztonságos az xKey Live-on való használata?
Mindenre ügyelünk, hogy pontosan emuláljuk az Xbox olvasóját, ennek ellenére azt javasoljuk, hogy megjelenéskor ne használjátok Live-on. Nem sokkal megjelenés után, ki fogunk adni egy frissítést, amely mindezt orvosolja.
Ehhez hozzátenném, hogy nagyon sok embert bannoltak, mert CFW-t használt, és emellett még mindig akadnak problémák a legfrissebb iXtreme verzióval. Például ahhoz, hogy az új Slim FW átmenjen az ellenőrzéseken rengeteg adatot körülswappeltek. (C4E ezt nevezi rootkitnek.) Mindez időbe telik, így az ellenőrzések tovább tartanak, mint egy gyári olvasó esetében. Legrosszabb esetet feltételezve egy CFW-nek ötször annyi időbe telik az ellenőrzés (2-3 másodperc helyett 15). Ha a Microsoft ezt észreveszi, akkor eléggé valószínű, hogy minden CFW-t használó Slim tulajdonost bannolásra jelöl.
[Az időzítésekről bővebben a következő grafikonon találtok infót.]
Összehasonlításképpen: az xKey egy erős ARM9 CPU-val rendelkezik, ami gyorsabban képes végrehajtani az ellenőrzéseket, mint egy gyári FW-vel működő valódi olvasó. Akkora teljesítménnyel és tárolási kapacitással rendelkezünk, hogy bármivel képesek leszünk megbirkózni, amit a jövő hoz.
Hogy fogja kezelni az xKey az új XGD 3 lemezformátumot (pl.: Halo Reach)? Van bármiféle különleges megfontolásotok az ilyen backupok-kal kapcsolatban?
Előreláthatóan nem lesz probléma az XGD3- mal. A HDD tárolja a játékokról készült ISO fájlokat, így ezek méretét nem korlátozza egy duplarétegű DVD lemez kapacitása. Az xKey bármilyen HDD-t támogatni fog, egészen 2 TB-os kapacitásig.
A backup-okhoz kapcsolódóan, a legtöbb felhasználó abgx360-at használ a biztonsági mentéseik ellenőrzéséhez. Ez az xKey esetében is ajánlott?
Az abgx360 leellenőrzi az ISO fájlt, hogy az pontos másolata-e az eredeti játéklemeznek. Az ISO-nak pontos másolatnak kell lennie, akár lemezre írjuk ki, akár xKey-jel haszáljuk. Ebből kifolyólag, minden gamernek folytatnia kell az abgx360-nal való ellenőrzést.
A hivatalos frissítések mellett, az xKey rendelkezni fog bármilyen jellemzővel, amit saját ízlésük szerint egyedivé tehetnek a felhasználók?
Eddig ilyet nem vettünk tervbe.
Az olyan lusta embereknek, mint nekem, lesz bármilyen lehetőségünk, arra, hogy egy kanapé kényelméből váltogassunk a játékok között?
Dolgozunk rajta, vannak terveink az xKey vezeték nélküli vezérlésére.
Buzgón várom, hogy megkaparintsak egyet ezek közül. Várhatóan mikor kerül az xKey forgalomba?
Jelen pillanatban július magasságában tervezzük a kiadást.
Akad még bármi is ezen a ponton, amit szeretnél elmondani nekünk az xKey-jel kapcsolatban?
Kövessétek figyelemmel a további érdekes bejelentéseket!"
Eredeti cikk: Eurasia.Nu
Köszönet: korni-nak a fordításért, modrobert-nek az eruasia.nu ősatyjának.
A Microsoft nem hisz a kézikonzolokban
sidocious, 2011, július 3 - 10:24 XboxA redmondi óriáscégnek kétségei vannak a PS Vita eladhatóságáról.
A kézikonzolok piacán a legnagyobb figyelmet az elmúlt hetekben a PS Vita kapta, mely az adatok és az előzetes bemutatók alapján komoly kis masina lesz, de a Microsoft még sem hisz a sikerében. A redmondi óriáscég éppen ezért nem is gondolkodik kézikonzol fejlesztésén, amit azzal magyaráznak, hogy a hordozható játékra szánt masinák már nem olyan felkapottak, mint régen, mivel a mobil piacra szánt termékek egyre alkalmasabbak lesznek a játékok futtatására. A Microsoft tulajdonképpen a Windows Phone 7-et egyfajta játékplatformnak is tartja, és meg vannak győződve arról, hogy az operációs rendszerre épülő termékek megállják majd a helyüket a mobil piacon.
Teljes cikk: prohardver.hu
nD - olcsó, linuxos iNDie game konzol a láthatáron
sidocious, 2011, július 3 - 10:17 Egyéb konzol
Az ND Inc. Robert Pelloni vezetésével azon munkálkodik, hogy egy olcsó, nyílt, Linux-alapú játékkonzolt hozzon létre elsősorban a 6-12 éves korosztály számára. A konzol árát jelenleg valahova 10 és 20 amerikai dollár közé lövik be a fejlesztők. Az ötlet jelenleg prototípus fázisban jár, a készülék 2011 végre, de valószínűbb, hogy inkább 2012-ben kerülhet kereskedelmi forgalomba. A cél, hogy a Wii U előtt piacon legyen. Azt tervezik, hogy nem csak helyileg, hanem wordwide értékesítik a terméket. A játékkonzolra bárki fejleszthet majd játékot. A tervek szerint nemsokára elérhető lesz az SDK. Az SDK az SDL. A játékokat egy Game Store-on keresztül lehet majd beszerezni. A fejlesztők az értékesített játékaik után realizálódó profit 90%-át megkapnák. A gép prototípusa 2,4 inches 320x240-as LCD kijelzővel, 400MHz-es ARM processzorral rendelkezik. A végleges verzió minimum 16M-nyi, de valószínűbb, hogy 32 MB-nyi memóriával rendelkezik majd. A hálózati kapcsolatról WiFi chip gondoskodik majd. SD kártyát nem fogad a készülék, de belső tárterülete várhatóan 2GB lesz. A készülék firmware-e Linux-alapú és teljesen nyílt forrású. Teljes cikk: hup.hu Videó: youtube.com
Vigyázat, LIVE kódos csaló
sidocious, 2011, július 1 - 10:11 XboxLegyetek figyelmesek, csaló tevékenykedik!
xboxlivekodok@gmail.com emailcímmel tolvaj dolgozik nagy erővel és LIVE kódokat árul.
Expressz hirdetése a tolvaj fattyúnak: KATT
Ha kódot akartok vásárolni, itt van a mi jól ismert partnerünk, Iceakos (lásd bal fent a reklámját).
Vásároljatok ott és adjátok körbe, hogy a kis mocsok eltünjön a placcról...
Szavazz ránk
sidocious, 2011, június 29 - 16:50 VegyesSziasztok,
Amint láthatjátok, a bal oldalon megjelent egy "Szavazz Ránk!" box, ami nem más, mint hogy oldalunkat ajánlhatod a Google rendszerében másoknak.
Amennyiben úgy érzed, jó itt neked, segítettek is, jól érezted magad itt, dobj meg minket egy "pluszegyre (+1)" kattintással ![]()
Köszönjük :)
Új kézikonzolokkal jelentkezik a Genius
sidocious, 2011, június 27 - 08:16 Egyéb konzolA Heeha 400 60 darab játékkal szórakoztatja majd a vásárlót, míg a 700-as verzió újszerű játékélményt kínál.
A Genius még 2009 őszén jelentette be az első két, Heeha termékcsaládba tartozó kézikonzolt. Most érkezik a Heeha 400 és a 700 jelzéssel ellátott modellek, amelyek az összes eddigi megoldásnál több játékot, vagy esetlegesen más játékélményt kínálnak.
A Heeha 400 a 16 bites processzora mellé 128 MB memóriát kapott, ami 60 játék számára biztosít helyet. A funkciókban az újdonság nem tér el az elődöktől, azaz 2,5 colos színes LCD kijelzőt használ, a játékok pedig a nyolcirányú irányzék és a két darab gomb segítségével vezérelhetők. A három AAA elemmel működő masina teljes terhelés mellett 7 órán keresztül képes üzemelni.

Teljes cikk: prohardver.hu
És még 1 új LiteOn drive verzió
sidocious, 2011, június 27 - 08:14 Xbox- Liteon DG-16D4S 1214
- Germany - MFR DATE May 2011
Hajjajj ![]()
Forrás: Team-Xecuter
A témával foglalkozó fórumtopik: DVD Drive Flashelés
Letölthető a PC-s Kinect SDK
sidocious, 2011, június 24 - 16:12 XboxA béta verziójú fejlesztőkörnyezet csak a Windows 7 operációs rendszeren működik.
A Microsoft a februárban tett ígéretéhez híven elérhetővé tette a Windowshoz készülő Kinect SDK béta változatát. A fejlesztőkörnyezet az Xbox 360 mozgásérzékelős kamerájához való. Ezt a rendszert elsősorban a játékok használják, de kétségtelen, hogy számos egyéb módon is kamatoztatható a termék tudása, amire most a fejlesztőknek lehetőségük is nyílik.
Teljes cikk: prohardver.hu

