Áldozatokkal jár a 3D a PlayStation 3-on

A háromdimenziós tartalomhoz készülő programok nem futnak maximális felbontáson.

A PlayStation 3 nemrég váltott harmadik dimenzióba, de máris felmerült némi probléma a sztereó tartalom megjelenítése kapcsán. A Sony kiadta a hivatalos irányelveket a 3D-re vonatkozóan, ami részletezi, hogy az adott program a sztereó képet maximum 720p-s felbontásban állítja elő, ami a méretes televíziók esetében nem túl kedvező az 1080p-s képminőséghez viszonyítva. A japán vállalat szerint ez a döntés nem lényeges a felhasználok számára, hiszen a két felbontás közötti különbséget még az éles szemű grafikusok sem veszik észre. No persze ilyenkor rögtön vissza lehet kérdezni, hogy minek is a Blu-ray médián érkező film, amit lényegében a nagyobb felbontás előnyével reklámoznak.

Teljes cikk: prohardver.hu

Kinect cikkek innen-onnan

Prohardver:

Hazánkban is árcédulát kapott a Kinect

A Microsoft az új Xbox 360 csomagokat is bejelentette.

A Microsoft hivatalosan is bejelentette a Magyarországon forgalomba kerülő megújult Xbox 360 csomagokat, melyek között feltűnik a Kinect is. Az utóbbi termék az E3-on mutatkozott be a csakúgy ahogy a lefogyasztott Xbox 360. A modernizált masina hazánkban augusztustól lesz elérhető, ám a nemzetközi verziótól eltérően egyelőre 4 GB-os flash-alapú tárhellyel kerül forgalomba. Az újdonság 59 990 forintos áron lesz megvásárolható. Később a 250 GB-os modell is elérhető lesz, de a nagyobb kapacitással megáldott gépezet árcédulájáról még nincs információ.

Forrás: Prohardver

Teljes cikk: Prohardver.hu

########################################################

Origo:

Százötven dollárba fog kerülni a Kinect

Százötven dollárba fog kerülni a Microsoft mozgásfelismerős irányítója, a Kinect. A hadonászós kontrollert november 4-től lehet megvásárolni.

A Kinect for Xbox 360 nevű csomag nem csak hardvert fog tartalmazni. A két kamerával és egy mikrofonnal felszerelt egység mellé a Wii játékokra hajazó Kinect Adventures programot is kapják majd a kontrollerhez a vásárlók. Az irányító néhány hete már előrendelhető a kereskedőknél, ám az ára eddig ismeretlen volt.

Forrás:  [origo]

 

 

Teljes cikk: Origo.hu

FIGYELEM! Oldal karban tartással kapcsolatos információk.

Tisztelt Fórum Társaim.

Ma naptól a stábbal karbantartási műveleteket végzünk.
Nagyjából két részre bontható a dolog.

Első: Átnézzük az oldalon található tudás bázist, aktualizáljuk, javítjuk, szükség szerint töröljük ha elavult vagy valótlan.
Megkérek mindenkit, aki tud, jelezze ha valahol hibát talál.
Fontos lenne a pontos meghatározás!

PS4 két-három éven belül

Yves Guillemot, az UbiSoft vezére bocsátkozott először jóslatokba a következő generációs konzolok megjelenését illetően. Guillemot 2012-re várja a nehézsúlyú versenyzők legújabb leosztását, mellyel egybecseng David Reeves, az egykori Sony EU vezér, jelenleg a Capcom európai ügyvezetője, által napokban tett kijelentés, miszerint két-három éven belül esedékes a következő konzolgeneráció.

Jóslatát azzal támasztja alá, hogy a konzolok új központi magjának időre, adott ütemterv szerint kell elkészülnie, a konzolgyártók által birtokolt fejlesztőknek pedig előre kell dolgozniuk, hogy a megjelenésre elkészüljenek a nextgen játékokkal. Már nincsenek belső információi a Playstation kapcsán, de úgy érzi a két-három éven belüli rakétarajt tűnik reálisnak, tette hozzá.

Forrás: HARDWIRED.HU

Összehasonlítás - új 360 vs régi 360 és a többiek...

Készült egy összehasonlító írás (angol) képekkel fűszerezve, érdemes végigtekinteni, olvasni Smiling

A kép alatti linken elérhetitek a teljes cikket.

Teljes cikk: Engadget

Múzeumok Éjszakája

Ugyan nem annyira konzol, vagy modding jellegű a hír, de mindenképpen ajánlanám figyelmetekbe a múzeumok éjszakáját, ami a mai napon van, és többek közt azért ajánlom, mert az Elektronikai és Közlekedési múzeum is nyitva van ma, és megtekinthető a játékgép (8 bit) kiállítás is...

Tehát, ne mindig a gép előtt üljetek, mozduljatok ki 1 kicsit Smiling

www.muzeumokejszakaja.hu

Red Dot Of Death

Tehát, nem Red Ring Of Death hanem Red Dot of Death Laughing out loud

Forrás (source): computerandvideogames.com

Xbox 360 Slim teljeskörű szétszedés

Alábbi linken képekben megtekinthetitek, egy teljesen szétszedett Xbox 360 Slim belét Smiling

KATTIDE (Forrás: Eurasia / Solomods)

Az új X360 nem tud pirosan villogni

A Microsoft sajtókonferencián feldefett, fekete külsőben lejtő Xbox360 kizárólag zöld színű ledekkel, állapotjelző szegmensekkel rendelkezik, így képtelen "red ring of death" hibajelenséget produkálni. A halál piros köre avagy a négy részre osztott állapotjelzőből három piros szegmens együttes felvillanása tudatta a tulajdonossal, hogy a konzol központi egységei megsültek.

A fogyasztói bizalom megőrzésének érdekében a Microsoft 1 milliárd dollárt különített el a hiba orvoslására és a garanciaidőt is három évre hosszabbították minden eladott Xbox-ra. Egyelőre nem tudni, hogy a soványabb változatból mennyi fog meghibásodni, mindenesetre a központban úgy vélték a hiba nem ismétlődhet meg, és ezt részben a vörös ledek kiiktatásával kívánták jelezni.

Teljes cikk: hardwired

Nintendo: térhatás szemüveg nélkül

3D-szemüveg nélkül is térhatású látványt és fotózást biztosít majd a Nintendo új zsebkonzolja, a 3DS. A világ legnagyobb videojátékkiállítása, az E3 másik sztárja a mozgásérzékelős vezérlő volt, amely idén már mindhárom konzolgyártónál elérhető lesz, a Wii mellett Xbox 360-hoz és a Playstation 3-hoz is megérkezik.

A Nintendo bemutatójának főszereplője a térhatású megjelenítésre képes új zsebkonzol volt. Bár azt még nem tudni, hogy a dupla képernyős játékgépet mikortól és mennyiért lehet majd megvenni, a Los Angeles-i játékexpón már működőképes prototípusait is kipróbálhatták a látogatók.

Teljes cikk: origo.hu