Nintendo: térhatás szemüveg nélkül

3D-szemüveg nélkül is térhatású látványt és fotózást biztosít majd a Nintendo új zsebkonzolja, a 3DS. A világ legnagyobb videojátékkiállítása, az E3 másik sztárja a mozgásérzékelős vezérlő volt, amely idén már mindhárom konzolgyártónál elérhető lesz, a Wii mellett Xbox 360-hoz és a Playstation 3-hoz is megérkezik.

A Nintendo bemutatójának főszereplője a térhatású megjelenítésre képes új zsebkonzol volt. Bár azt még nem tudni, hogy a dupla képernyős játékgépet mikortól és mennyiért lehet majd megvenni, a Los Angeles-i játékexpón már működőképes prototípusait is kipróbálhatták a látogatók.

Teljes cikk: origo.hu

Jön a fekete Wii

Nem sok minden történik mostanában a Nintendo konzoljával: a legnagyobb hír a 2006-os piacra dobás óta az volt, hogy 2009 szeptemberében 250-ről 200 dollárra csökkentették az árát.

Sok munka nem volt a játékgéppel, hiszen az végig nagyon jól fogyott, most viszont egy új modellt dob piacra [1] a Nintendo. Nem forradalmit, a változás ugyanis leginkább csak a termék színében érhető tetten: fekete lesz, pont mint azokon kémfotókon, amiken a megjelenés előtt volt látható az akkor még Revolution-kódnéven futó konzol. Azóta fehér lett és átkeresztelték Wii-re, de a negyedik évfordulóhoz közeledve előkerül az elfelejtett szín.

Teljes cikk: Index.hu

3D kijelzővel újít a Nintendo

Éppen csak megjelent a nagyobb kijelzőkkel felszerelt Nintendo DSi XL, a japán gyártó máris bemutatta a hordozható konzolok következő típusát amelyen térhatású kijelző lesz.

A Nintendo kedden bejelentette a következő hordozható játékgépét. a 3DS-t. Nagyon kevés részlet derült ki a bejelentésből, csak annyit lehet tudni, hogy ezen a kütyün is két kijelző lesz, és a térhatású látványhoz nem kell majd különleges szemüveget hordani. A jelenlegi DS és DSi konzolokhoz kapható játékok is futnak majd a 3D-s konzolon.

Teljes cikk: index.hu

Rekord Nintendo Wii eladások decemberben

Látva az eladások hónapról-hónapra történő visszaesését az elemzők, a sarki zöldséges, sőt még a szomszédok is a Nintendo Wii népszerűségének szép lassú lemorzsolódásáról regéltek. A lejtmenet egészen decemberig tartott, ahol a Nintendo előzetes becslései alapján rekordot döntöttek. Az USA-ban december során 3 milliót adtak el a Wii-ből megdöntve ezzel a Playstation 2 korábbi 2,7 milliós rekordját. Egyelőre nem tudni, hogy a Nintendo DS 3,04 milliós eladásait sikerült-e túlszárnyalniuk, mindenesetre a mesés számadatokhoz nagyban hozzájárult a november közepén megjelent New Super Mario Bros. Wi változatának megjelenése.

Teljes cikk: HARDWIRED

Tegra kerül a Nintendo új kézikonzoljába?

A kiszivárgott információk szerint már régebben megállapodtak az érintettek.

Meglehetősen döcögősen indult a Tegra karrierje, de az elmúlt hónapokban kötött megállapodások alapján az NVIDIA nem szomorkodhat. Az alacsony fogyasztású SoC (System-on-Chip) rendszer ugyanis a Microsoft Zune HD lóerejét biztosítja, és most egy újabb bomba üzlet van kibontakozóban. A kiszivárgott információk szerint a Nintendo már fejleszti a több mint 100 milliós nagyságrendben eladott, DS jelzésű kézikonzol utódját, melyben egy Tegra-alapú rendszer kap majd helyet.

Teljes cikk: Prohardver

Wii-vel is keresik a terroristákat

Többek között Nintendo Wii-vel fog vadászni a terroristákra az amerikai belbiztonsági minisztérium. A gazemberek elfogására tervezett repülőtéri rendszer tesztjére már 2011-ben sor kerülhet - írja a CNN.

Húszmillió dollárból készül az amerikai belbiztonsági minisztérium legújabb terroristakereső rendszere. A FAST (Future Attribute Screening Technology) nevű rendszer különböző biológiai adatokból próbálja majd megállapítani, hogy az utazók rejtegetnek-e fegyvert, cipelnek-e magukkal rejtett bombát, és hogy általában véve idegesek-e. Az új rendszer nem csak profibb lesz a korábbinál, a becsekkolást is gyorsíthatja, hiszen a FAST-os vizsgálathoz már a cipőt sem kell levenni.

Teljes cikk: Origo.hu

Olcsóbb lehet a Wii

Miközben a konkurencia óriási árcsökkentést hajtott végre az elmúlt években, a Nintendo most készül az elsőre, és az sem lesz jelentős. Ha lesz egyáltalán.

A Wii furcsa egy szerzet, amit az árképzési stratégia is igazol: a konzol ára a premier óta semmit sem változott. Mindez nem mondható el a két konkurensről, az Xbox 360-ról vagy a PS3-ról. A Microsoft játékgépének merevlemez nélküli verziója például 300 dolláros áron indult, de ezt ma már nem is árulják: utóda, a sokkal jobban felszerelt Arcade már 200 dollárért elvihető, szóval a konzol ára harmadával csökkent.

Teljes cikk: Index.hu

Pletyka: Amerikában olcsóbb lesz a Wii

A Microsoft és a Sony leszállítja a konzolok árát, nem volna csoda, hogy a Nintendo is így tesz.

A Toys Ur Us [1] játékboltból szivárgott ki a hír, hogy az Egyesült Államokban ötven dollárral lett olcsóbb a Wii, vagyis karácsony előtt már 200 dollárért [2], vagyis kb. 37 ezer forintért haza lehet majd vinni, írja a Cnet. Ha a hír igaz, akkor ezzel a Wii az egyik legolcsóbb konzollá válhat az Xbox 360 Arcade mellett.

A brit Nintendo azonnal cáfolta a hírt, de csak Angliára vonatkozóan.

Forrás: Index.hu

A Nintendo Wii a legmegbízhatóbb konzol

A SquareTrade tanulmánya a jelenleg kapható konzolok meghibásodását vizsgálta.

A SquareTrade rendkívül részletes vizsgálatot bonyolított le a jelenleg népszerű konzolok meghibásodási arányával kapcsolatban. A garanciális ügyintézéssel foglalkozó vállalat a kutatásait két éves tartományra végezte, így azok a termékek nem kerültek bele a felmérésbe, amelyek a vásárlás napjától számítva két év után hibásodtak meg.

Teljes cikk: Prohardver.hu

Wii: Túl nehéz játékrészek találmány

Demo Play néven lép színre az a technológia, amely gombnyomásra átsegít a túl nehéz játékrészeken. Sok-sok szenvedéssel, gyakorlással és fejlődéssel tudnánk csak átevickélni ezeken. Ha valakinek a kínlódáshoz nem fűlik a foga, sebaj, segít a gép! Gombnyomás után hátradőlhetünk a fotelben és végigbámulhatjuk, mily ördögi ügyességgel játssza végig a gép a túl nehéz részt, és mikor könnyebbé válik a játék, újra átvehetjük az irányítást. Bónuszként kapunk egy kis desszertes tálacskát a fotel karfája mellé, telis-teli kedvenc behűtött üdítő itallal, keksszel, fánkocskával és cukorkával!

Shigeru Miyamoto, a Nintendo dizájnerpápája megerősítette, hogy karácsony környékén debütál a "demo play"-rendszer az új Super Mario Bros. Wii alkotásban. Főleg akció-kaland és szerepjátékokhoz találták ki.

Forrás: Hardwired.Hu

Tartalom átvétel