A játék nélküli játékgép

A maga korában brutális teljesítményű PSP-t a Sony nem dedikált játékgépnek szánta: a fapados webböngésző, az UMD-filmek, az mp3-lejátszás és az egyéb alkalmazások multimédiás eszközzé tették a kézikonzolt. Nincs ez másként az újgenerációs géppel, a Vitával sem. A számítási teljesítmény jelentős növekedésen esett át, a szolgáltatások néhány kategóriával fejlettebbek lettek, a játékokat pedig asztali konzolokon is megbámulnánk. A Vita egyelőre keveset mutatott magából, de szinte egyszer sem hibázott.

Az első gondolat a kicsomagolás után: a Vita gyönyörű, egy igazi ergonómiai műremek. Vékonyabb, mint a PSP, de a felülete nagyobb annál. Ennél elegánsabb, letisztultabb kézikonzol még sosem volt; nagyobbnak tűnik a PSP-nél, mégis könnyebb, kecsesebb. A kijelző mérete megnőtt, akárcsak a felbontása, a valamivel kisebb kezelőgombok és analóg karok pedig jobban beleolvadnak a gép burkolatába. A gép tetején meghúzódó fémpanelbe süllyesztve kapott helyet a bekapcsoló gomb, a memóriakártya-foglalat, illetve a digitális hangerőszabályzó. A zongoralakk-borítás, a szürke keret és a hátsó érintőképernyő igazi luxuscikkérzetet kelt.

Teljes cikk: index.hu

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 10 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Nagyon jó cikk, reggel már olvastam.
Jó ketyere leszen ez.
De a beszerzéssel várunk.
_______________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink
Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

levis4
levis4 képe
Offline
Itt volt: 8 hónap 2 hét
Csatlakozott: 2008-02-23 10:15

"A Playstation Vita ajánlott fogyasztói ára elég borsosnak mondható. A csak Wifivel felszerelt verzió 80 ezer, a 3G-t is tudó103 ezer forintba fog kerülni."

Na de ennyiért kérem? Sad

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 10 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Ezért mondom, hogy kivárós.
A pénzt már félre tettem rá, egy 80-at még az előző eladott kézi konzoljaimból.
De ebből szeretnék hozzá egy játékot, egy tokot, és egy fólia szettet minimum!
Szóval nem minden áron.
És különben is.. Smile
Itt a 3DS, és nagyon elégedett vagyok vele.
Most jön a Tekken, és az MGS!
És talán majd olcsón, használtan a Street Fighter és a Resident Revelations is be fog csúszni..:D
_______________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink
Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

didigo
Offline
Itt volt: 10 év 3 hónap
Csatlakozott: 2010-08-25 22:00

Azt mondjuk annyira nem értem, hogy egy "table" korszakban mi szükség van egy kézikonzolra. Ne értsetek félre nekem volt PSP-m de mióta van IPad stb, nem biztos hogy annyira lekötne egy PSP.

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 10 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Na ezt meg én nem vágom..
Volt a mancsomban "deszka", nem is akár milyen HW.
Néztem, és próbáltam rajta játszani Dead Space játékot.
Hááát....
Az pókoknak készült.
Az a HW _NEM_ játékra készült, ha csak nem orbit méretű HD Angry Birds-re.. Grin
Mint ahogy az Xperia Play is egy vicc a digit analógjaival. Mistrust
_______________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink
Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

N0rby21
N0rby21 képe
Offline
Itt volt: 8 év 10 hónap
Csatlakozott: 2007-03-01 10:28

Az iPadet, Galaxy Tabet, iPhone-t, Android telefont felesleges összehasonlítani egy gamer konzolon, azon egy többletszolgáltatás, ez meg errevan kihegyezve. Mint a fényképező a telefonból, hiába fejlesztik jobbra balra soha nemfogja azt a szintet elérni mint egy profi gép

csakkibic
Offline
Itt volt: 7 év 7 hónap
Csatlakozott: 2009-01-23 10:20

Így van:
Kinek a kecske-kinek a káposzta...ebben a műfajban mindkettő nem megy--főleg ennyi pénzért...már ha tényleg minőségre törekszik az ember(hatszámjegyű összegért pedig ki az aki nem ezt akarná?)

______________________________________________
Bp.11.ker

______________________________________________
Bp.11.ker

bali
bali képe
Offline
Itt volt: 1 hét 3 óra
Csatlakozott: 2006-06-11 23:44

80/103 eFt?!? Drágább, mint a PS3? Elgurultak a gyógyszerek a Sony-nál? Hogy akarnak evvel versenyképesek maradni?
Ráadásul a kézikonzol játékeladási piacon az elmúlt egy évben elveszítették a részesedésük 60-70%-át...

___________________________
Szabályzat :: GYIK/FAQ :: Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

___________________________
Szabályzat|GYIK/FAQ|Fórum
Ezeket olvasd át mielőtt kérdeznél

Laja X
Laja X képe
Offline
Itt volt: 10 hónap 1 hét
Csatlakozott: 2006-07-12 11:31

Sehogy..
Én sem veszem meg.
Pedig nálam volt félre téve rá pénz.
De ez minden józan kereten túlmegy..
_______________________________________
X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink
Samurai Spirits! >:)

_____________________________________________________

X360 Slim-Fat és Egyéb konzol okosítás Tolna Megyében Wink

Samurai Spirits! >:)

Munez
Munez képe
Offline
Itt volt: 3 év 11 hónap
Csatlakozott: 2009-03-20 12:38

Ha már Laja ezt mondja...akkor nagyon brutál drága.

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH Székesfehérváron

_____________________________________________________

X360 fat és slim okosítás, RGH, RGX, Székesfehérváron

Beyonder
Beyonder képe
Offline
Itt volt: 9 év 7 hónap
Csatlakozott: 2008-06-08 10:37

Nem csak az árával van a baj, úgy hallottam valami gond volt velük és sokat visszavittek Japánban, ezt a hibát már orvosolták? Amúgy jóhogy drágább mint a PS3, mikor majdnem ugyanolyan erős, de belefér a zsebedbe.:) Másrészt nyugaton biztos sokkal olcsóbb, itt minden műszaki cikk legalább 20-30%-al drágább mint pl. Németországban, Angliában.

_____________________________________________________

Szabályzat, GY.I.K., XBSLink

_____________________________________________________

Szabályzat, GY.I.K., XBSLink

N0rby21
N0rby21 képe
Offline
Itt volt: 8 év 10 hónap
Csatlakozott: 2007-03-01 10:28

Csak annyit tennék hozzá, hogy a ps3 a kezdetekben 160 körül mozgott Smile és a vita nem tud annyit mint a ps3. a vita egy uncharted 1 szintű grafikát tud összehozni, ami szép de egy uncharted 3-hoz vagy egy the last of us-hoz képest a mesében sincs...am az uncharted 3ról a naughty dog azt nyilatkozta, hogy az erőforrások 30%át használja ki